- Gilbert Ház -
( Elena szemszöge )
( Elena szemszöge )
Detty hívott fel délután, hogy átjönne kicsit beszélgetni én pedig szívesen látom mert jó barátnők vagyunk ráadásul ő Damon húga is. Fél óra sem telt el s máris a nappaliban ültünk és egy egy pohár kávé mellett beszélgettünk. - Akkor most adsz egy esélyt Nate-nek? - érdeklődtem miután elmesélte hogy mi történt délelőtt. - Azt mondtam neki, hogy igen. De útközben idefelé....elbizonytalanodtam. Szerinted mit kellene tennem? - kérdeztem úgy mintha erre csak én adhatnék választ neki. - Ezt neked kell tudnod Detty. Bár hogy őszinte legyek nem értem hogy....- hagytam befejezetlenül a mondatom és inkább elhallgattam. - Mit nem értesz? - kapta rám a tekintetét. - Nem értem, hogy miért nem vagy együtt Derek-kel. A vak is látja hogy te szereted őt és abból amit az előbb elmeséltél, azt szűrtem le hogy ő is téged. Csak makacskodsz Detty. - fejeztem be végül az előző mondatomat. - De te tudod mit akarsz. - kortyoltam a kávémba. - Elena, te ezt nem értheted. - állt fel hirtelen és fel alá kezdett járkálni, ebből tudtam, hogy most igazán a lényegre tapintottam. - Nem lehetünk együtt Derek-kel több okból is. - sóhajtott szomorúan meredve ki az ablakon. - Először is neki ott van Alice. Másodszor pedig....mi van ha megint elromlik közöttünk minden. Nem akarom a fiamat kitenni egy családi viszálynak. - nézett ismét rám. - Ez csak kifogás Detty. Mert Alice egy senki....Derek bármikor otthagyná érted. És ami Mateo-t illeti, nem hiszem hogy most könnyebb lenne neki, így hogy naponta váltják egymást körülötte a szülei. Család kellene neki és azt csak te és Derek adhattok neki. - mondtam el a véleményem. - Nem Elena, nem. Hagyjuk is a témát. Derek és köztem már nem lesz semmi. Csak a kisfiúnk köt össze minket. - hunyta le a szemét egy pillanatra és tudtam hogy ezzel csak a könnyeinek próbál megálljt parancsolni, de mire megszólalhattam volna Jeremy sétált be az ajtón egy ismeretlen nővel.
- Jeremy.....hol voltál? Már aggódtam érted. És ki ez a nő? - kezdtem faggatni azonnal, miközben Detty kicsit arrébb húzódott hogy összeszedje magát. - Ő itt Ashley Bennett. Bonnie nagynénje. És én Staunton-ban voltam hogy őt ide hozzam. - kaptam meg a válaszokat a kérdéseimre. - Bonnie nagynénje?! - lepődtem meg kissé mert még nem hallottam róla. - Üdvözlöm. Örülök hogy megismerhetem. - fogtam vele kezdet udvariasan. - De Jeremy....mégis miért hoztad őt ide? - fordultam ismét az öcsém felé. - Segíteni fog visszahozni Bonnie-t az életbe. - lelkesedett fel Jeremy miközben Ashley helyet foglalt az egyik fotelban. - Jeremy ez lehetetlen. Nincs rá mód. - csóváltam a fejem. - De van rá mód. Bonnie és én megtaláltuk rá a módot. Már csak négy boszorkány kell hozzá, Ashley-n kívül. - mutatott az említett felé. - Segítesz Elena? - fogta meg a kezem továbbra is lelkesen. - Persze de most.....néhány napig nem leszek a városban. Damon és én San Francisco-ba megyünk, hogy elhozzuk Jenna néni lányát. - mondtam amit már így is tudott. - Várj csak Elena. Kit hoztok el? - szólalt meg ismét Detty. - Jenna néni lányát. Hat éves és San Francisco-ban él. Nem rég tudtam meg. Eddig nevelőszülőknél volt de....ő a családunk része ezért....ide hozom. - mondtam komolyan. - Értem. De.....nem gondolod hogy ezt kicsit elhamarkodod? Még te is gyerek vagy. - fejtette ki a véleményét majd Jeremy fújta ki hosszan a levegőt. - Detty-nek igaza van. Az a kislány itt csak veszélyben lenne. És úgy látom neked minden fontosabb csak az állítólagos legjobb barátnőd nem. Bonnie újra élhet téged meg nem is érdekel. - támadt rám szavakkal amik nem voltak igazak. - Jeremy nem erről van szó. Érts meg. - kértem kedvesen.
- És nem hamarkodok el semmit sem Detty. Nem vagyok már gyerek. - néztem felváltva rájuk. - Hagyjuk, majd megoldom magam. - mérgelődött Jeremy továbbra is. - Na jó. Ne vitázzatok. Elena te elmész akkor Damon-nal a kislányért. Én pedig segítek neked Jeremy. - szólalt meg ismét Detty, mint egy békítőbíró. - Tudok nektek szerezni 3 boszorkányt. Történetesen a legjobb barátnőm Melissa boszorkány és a húga Alex is az. Ők bármikor jönnek ha hívom őket. És van egy másik jó barátnőm Emily, ő szintén jön ha hívom. - fejtette ki bővebben, ennél több pedig nem is kellett Jeremy szeme újra felcsillant. - Akkor hívd fel őket. Most. - adta Detty kezébe a telefont. - És köszönöm. - tette hozzá, Detty pedig egy bólintás után tárcsázta is a számokat. Lebeszélte az ismerőseivel akik rögtön el is indultak Mystic Fall's-ba én pedig csomagolni siettem, hogy mire Damon megjön indulhassunk is San Francisco-ba......
